Ana és Marko ugyanabban a városban laknak, ugyanazon a környéken, sőt ugyanabban az utcában.
Ana i Marko žive u istom gradu, u istom kraju, štaviše u istoj ulici.
Első pillantásra azt hihetnéd, hogy ugyanolyan az életük.
Na prvi pogled moglo bi se pomisliti da im je život isti.
De ha jobban megnézed, rájössz, hogy mégsem ugyanaz a kettő.
Ali ako bolje pogledaš, shvataš da ipak nisu isti.
Ana minden reggel ugyanabba a kávézóba megy.
Ana svako jutro ide u istu kafeteriju.
Ugyanazt a helyet foglalja le — az ablak melletti kis asztalt.
Zauzima isto mesto — mali sto kraj prozora.
Ugyanolyan kávét rendel: egy dupla espressót, tej nélkül.
Naručuje istu kafu: dupli espreso, bez mleka.
A pincér már tudja.
Konobar već zna.
Nem kell mondani semmit.
Ne treba ništa reći.
Ugyanez történik hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is.
Isto se dešava u ponedeljak, utorak, sredu, četvrtak i petak.
Ana szereti a rutint.
Ana voli rutinu.
Számára ugyanaz a reggel ugyanakkora örömöt jelent, mint egy különleges esemény.
Za nju isto jutro donosi istu radost kao i neki poseban događaj.
Marko ugyanakkor teljesen más.
Marko je, s druge strane, potpuno drugačiji.
Ő soha nem ül ugyanarra a székre kétszer.
On nikad ne seda na istu stolicu dva puta.
Minden nap ugyanabba az épületbe megy dolgozni, de más úton.
Svaki dan ide na posao u istu zgradu, ali drugim putem.
Ugyanannyi idő alatt ér oda — húsz perc — de mindig más utcákon át.
Stigne za isto vreme — dvadeset minuta — ali uvek različitim ulicama.
Barátai ugyanolyan furcsának tartják ezt a szokást, mint amilyennek te most gondolod.
Prijatelji tu naviku smatraju isto toliko čudnom koliko je i ti verovatno sad smatraš.
Marko csak nevet. „Ugyanaz az eredmény, de az út mindig más" — mondja.
Marko se samo smeje. „Isti rezultat, ali put je uvek drugačiji" — kaže on.
Egy napon Ana és Marko véletlenül ugyanabban a könyvesboltban találkoztak.
Jednog dana Ana i Marko su se slučajno sreli u istoj knjižari.
Ugyanarra a polcra néztek egyszerre.
U isto vreme pogledali su na istu policu.
Ugyanazt a könyvet vették le — egy magyar nyelvkönyvet, kezdőknek.
Uzeli su istu knjigu — udžbenik mađarskog jezika, za početnike.
Ana meglepődött. „Te is magyarul tanulsz?" Marko bólintott. „Igen.
Ana se iznenadila. „I ti učiš mađarski?" Marko je kimnuo. „Da.
Ugyanabból az okból, mint te, gondolom — munkához kell." De kiderült, hogy mégsem ugyanaz az ok.
Iz istog razloga kao i ti, pretpostavljam — treba mi za posao." Ali ispostavilo se da ipak nije isti razlog.
Ana azért tanul magyarul, mert a nagymamája magyar volt.
Ana uči mađarski jer joj je baka bila Mađarica.
Gyerekkorában ugyanolyan dalokat hallott tőle, mint amiket most a tankönyvben talál.
U detinjstvu je od nje slušala iste pesme koje sada pronalazi u udžbeniku.
Ugyanazok a szavak, ugyanaz a dallam — de most már érti is őket.
Iste reči, ista melodija — ali sad ih i razume.
Marko ezzel szemben egy budapesti cégnél szeretne dolgozni.
Marko, s druge strane, želi da radi u jednoj budimpeštanskoj kompaniji.
Számára a magyar ugyanolyan eszköz, mint egy jó önéletrajz.
Za njega je mađarski isti takav alat kao i dobar CV.
Ugyanakkor mindketten ugyanabba az iskolába iratkoztak be.
Ipak, oboje su se upisali u istu školu.
Ugyanarra a tanárra járnak — Kovács tanár úrra, aki ugyanolyan türelemmel magyaráz minden diáknak, akár gyors, akár lassú.
Idu kod istog učitelja — gospodina Kovača, koji svakom učeniku objašnjava s istim strpljenjem, bio on brz ili spor.
Az első órán Kovács tanár úr ugyanazt mondta, amit mindig mond az első napon: „A magyar nehéz, de ugyanakkora örömöt ad, mint amekkora kihívást jelent.
Na prvom času gospodin Kovač je rekao isto što uvek govori prvog dana: „Mađarski je težak, ali donosi istu toliku radost koliko predstavlja i izazov.
Ugyanez igaz minden nyelvre." Az első hetek ugyanolyan nehéznek bizonyultak mindkettőjük számára.
Isto važi za svaki jezik." Prve nedelje pokazale su se isto toliko teškim za oboje.
Ugyanazokat a hibákat ejtették: az igekötőket felcserélték, a magánhangzó-harmóniát elfelejtették, és ugyanolyan zavartan néztek egymásra, amikor a tanár túl gyorsan beszélt.
Pravili su iste greške: mešali su glagolske prefikse, zaboravljali vokalnu harmoniju i gledali se isto toliko zbunjeno kad bi učitelj govorio prebrzo.
Ugyanabban a pillanatban érezték ugyanazt: ez nehéz, de nem lehetetlen.
U istom trenutku osećali su isto: ovo je teško, ali nije nemoguće.
Hetekkel később Ana és Marko ugyanabban a parkban ültek és ugyanabból a jegyzetfüzetből tanultak.
Nedeljama kasnije Ana i Marko su sedeli u istom parku i učili iz iste sveske.
Ana felolvasott egy mondatot hangosan.
Ana je naglas pročitala jednu rečenicu.
Marko ugyanezt tette utána. „Ugyanúgy ejted, mint én" — mondta Ana. „Ez jó vagy rossz?" Marko gondolkodott. „Ugyanolyan kiejtésünk van, tehát vagy mindketten jók vagyunk, vagy mindketten rosszak." Kovács tanár úr egyszer azt mondta nekik: „Ti ketten ugyanolyan ütemben haladtok, de ugyanakkor teljesen különböző módon tanultok.
Marko je učinio isto posle nje. „Izgovaraš isto kao i ja" — rekla je Ana. „Je l' to dobro ili loše?" Marko je razmislio. „Imamo isti izgovor, znači ili smo oboje dobri, ili smo oboje loši." Gospodin Kovač im je jednom rekao: „Vas dvoje napredujete istim tempom, ali istovremeno učite na potpuno različite načine.
Ana ugyanúgy tanul, ahogy a nagymamaját hallgatta — érzéssel.
Ana uči na isti način na koji je slušala baku — s osećajem.
Marko ugyanolyan rendszeresen tanul, mint ahogy dolgozik — módszeresen.
Marko uči isto tako redovno kao što i radi — metodično.
Ugyanaz az eredmény, de ugyanez a különbség teszi érdekessé a folyamatot." Az utolsó vizsgán mindketten ugyanannyi pontot kaptak.
Isti rezultat, ali upravo ta razlika čini proces zanimljivim." Na završnom ispitu oboje su dobili isti broj bodova.
Ugyanolyan boldog volt mind a kettő.
Oboje su bili isto toliko srećni.
Ugyanabban a pillanatban néztek egymásra, és ugyanazt gondolták: érdemes volt.
U istom trenutku pogledali su jedno drugo i pomislili isto: vredelo je.
Ana ugyanabba a kávézóba ment ünnepelni, ugyanarra a helyre, ugyanazt a kávét rendelte.
Ana je otišla da proslavi u istu kafeteriju, na isto mesto, naručila istu kafu.
Marko természetesen más úton ment, más kávézóba — de ugyanolyan elégedetten ült le, ugyanakkora mosollyal az arcán.
Marko je naravno otišao drugim putem, u drugu kafeteriju — ali seo je isto toliko zadovoljan, s istim osmehom na licu.
Ugyanez a történet megismétlődik minden évben Kovács tanár úr osztályában.
Ista ta priča ponavlja se svake godine u razredu gospodina Kovača.
Különböző emberek, különböző okok, de ugyanaz a cél: megérteni egy új nyelvet, és általa egy kicsit jobban megérteni a világot — és ugyanakkor önmagunkat is.
Različiti ljudi, različiti razlozi, ali isti cilj: razumeti novi jezik i kroz njega malo bolje razumeti svet — i istovremeno i sebe same.